Szőnyi István Emlékmúzeum

Nyitva tartás:
XI.01-II.28.: K-V 10-16
III.01-X.31.: K-V 10-18

Szőnyi István (1894–1960) a fiatal, sikeres festőművész 1924-ben feleségül vette Bartóky Melindát, Bartóky József földművelési államtitkár és író leányát. A fiatalok Bartókyék 1905-ben vásárolt zebegényi nyaralójában kezdték el közös életüket. A kis parasztház homlokzatát mai formájára a zebegényi templom építése idején alakították át, valószínűleg Kós Károly tanácsai alapján, aki a templom egyik tervezőjeként sok időt töltött akkoriban Zebegényben. Szőnyi ettől az időtől kezdve haláláig, 1960-ig Zebegényben érezte igazán otthon magát, ebben a kis faluban festette legszebb képeit, innen utazott nap-mint nap Budapestre tanítani a Képzőművészeti Főiskolára.

Felesége, Bartóky Melinda 1967. február 6-án halt meg. Leányuk, Szőnyi Zsuzsa már olasz állampolgárként 1949 óta az ő temetésére tudott először hazautazni Magyarországra. Ekkor ajánlották fel neki, hogy az állam megvásárolja a zebegényi házat a berendezéssel, képekkel és a nagy kerttel együtt olyan célból, hogy létrejöjjön egy múzeum, így a közönség számára hozzáférhető legyen a Szőnyi életmű jelentős része.

Ez a ház nemcsak hagyományos értelemben vett múzeum, hanem több annál. Az alapítók célja az volt, hogy minél hűségesebben őrizzék meg és mutassák be a Szőnyi műveket, és azt a miliőt, azt a környezetet, ahol a művek születtek. Így a múzeumlátogatóknak abban a ritka élményben lehet részük - a szép Szőnyi kollekció megtekintésén kívül -, hogy beléphetnek egy már nem létező világba, megismerhetik a műhely, a műterem - nézőktől egyébként elzárt - relikviáit.

Mielőtt belépnénk a ház szobáiba, ejtsünk néhány szót Szőnyi mester életéről. 1894-ben született Újpesten. A reáliskolai tanulmányok után a Képzőművészeti Főiskolára került. Első mestere Ferenczy Károly volt, aki 1914 nyarán elvitte növendékeit a Nagybányai Művésztelepre, köztük Szőnyi Istvánt is. Művészi indíttatásában fontos szerepet játszott ez a néhány Nagybányán töltött nyár.

Első európai utazásain ismerkedett meg a nagy klasszikus mesterekkel. Tőlük, műveikből tanulta meg azt, amit az iskola kényszerű megszakítása miatt pótolnia kellett (1919-ben ugyanis eltanácsolták az intézményből a főiskolai reformmozgalmakban való részvétele miatt).

A főiskoláról való távozása után tett néhány rövid látogatást a Kecskeméti Művésztelepen is. Ekkor kezdett el intenzíven foglalkozni a grafikával, rézkarcolással. A "rézkarcoló nemzedék" jeles tagjaként hozzájárult a magyar grafikai élet jelentős fellendüléséhez.

Életének és művészetének döntő állomása volt Bartóky Melindával kötött házassága és kiköltözésük Zebegénybe. Az itt megismert táj, a falusi életforma, a még háborítatlan természet mély benyomást tett az ígéretes pályája kezdetén álló festőre. Első korszakának lezárásaként remekművek sorozata született, már zebegényi témákkal: a "Zebegényi temetés", a "Behavazott falu" stb.

1929-ben a Római Magyar Akadémia első ösztöndíjasai között jutott el Itáliába, de néhány hónap után hazatért. Bár a római műkincsek, az olasz táj nagy benyomást tettek rá, de alkotni csak itthon, választott szűkebb hazájában, a Dunakanyarban, Zebegényben tudott.

Lassanként megváltozott palettája: világosabb, derűsebb, fehérrel tört sugárzó színek kerültek rá. Az új szemléletmódhoz új technikát is talált: a tojástemperát, melynek receptjét maga kísérletezte ki. Ebben az évtizedben születtek legsugárzóbb művei: 1934-ben az "Este", 1936-ban a "Vörös fejkendős akt", 1939-ben az "Esernyősök", 1943-ban a "Kerti pad".

Szőnyit 1937-ben nevezték ki a Képzőművészeti Főiskola tanárának. Több mint két évtizeden keresztül tanított. Bár a murális osztály vezetője volt, mégis kevés monumentális megbízáshoz jutott. Ezért fogadta nagy örömmel 1941-ben a győri Szent Imre templom kifestésére kapott felkérést. Igazi műfaja azonban a táblakép, a grafika maradt. A harmincas években sűrűn Zebegénybe látogató Elekfy Jenő hatására kezdett el akvarellezni, illetve megtalálta a maga számára legmegfelelőbb vízfestő technikát, a gouache-t, mely kitűnően megfelelt előtanulmányok, vázlatok készítésére. Több száz ilyen kis festmény született ebben az időben, közülük jó néhány túllép a vázlat esetlegességén, teljes értékű kompozíció.

Utolsó éveiben sokat betegeskedett, szinte minden idejét Zebegényben töltötte. 1958-59-ben leánya meghívására tett még egy szép utazást Olaszországba, és Itália kék ege alatt sikerült néhány képet festenie. 1960-ban egy kiállításra készült az Olaszországban festett képekből, erről írt Zsuzsa lányának utolsó levelében, augusztus 21-én: "...megint előtérbe nyomakodik a kiállítás gondja. Így trémázni még kiállítás előtt sohasem trémáztam, mint most... Nincsen jól kitalálva a megöregedés, mikor elveszti az ember a még nem egészen kifejlődött oroszlánkörmeit."

Kilenc nap múlva, augusztus 30-án halt meg zebegényi otthonában. A ház nem maradt árván, felesége még hét évig élt e falak között. 1967-ben, halálakor az állam megvásárolta az örökösöktől a birtokot a házzal együtt, és ekkor kezdődött el a múzeum története.

Szőnyi István a zebegényi kertben 1954-56

www.szonyimuzeum.hu

www.pmmi.hu

Belépődíjak:

Teljes árú: 600,- Ft

Kedvezményes: 300,- Ft (6-26 éves korig; 62-70 éves korig)

Múzeumpedagógiai foglalkozás: 300,- Ft/fő

Ingyenes belépésre jogosultak: gyerekek 6 éves korig, fogyatékossággal élők + 1 fő kísérő, Okt. és Kult. Minisztérium által kiadott szakmai belépővel rendelkezők, (pl. ICOM), 70 éven felüliek, pedagógusok.