Ujj Zsuzsa
keramikusművész
Bemutatkozás:
Amióta először érintettem agyagot, tudom, hogy ezzel az anyaggal szeretek legjobban foglalkozni. Ez az első találkozás még óvodás koromban történt, a Balaton parti agyagos parton, sárból gyúrtam az első figuráimat, talán ekkor mondtam ki először, hogy keramikus vagy szobrász leszek. Eltökéltségemben már középiskolai tanulmányaimat is a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola kerámia szakán végeztem, majd innen egyenes utam vezetett az Iparművészeti Főiskolára. A diploma megszerzése után Dániában, Koppenhágában folytattam posztgraduális tanulmányokat. Hasznos és tanulságos volt megismerkedni az ottani tervezők gondolkodásmódjával, látni az iparművészet és a design szélesebb perspektíváit.
Hazatérve érdeklődésem és a kínálkozó, avagy hiányzó lehetőségek hozták, hogy saját műhelyt alakítsak ki.
Mindig is az volt az elsődleges elképzelésem, hogy használati értékkel bíró, míves, érzelmekkel telített kerámia- és porcelántárgyakat hozzak létre. Fontosnak tartom a kapcsolódást a régió hagyományaihoz, amelyet a szecesszió világában látok kiteljesedni. A legtöbb tárgyam funkcionális. Használatuk közben érzelmeket, hangulatokat közvetítenek. Akár a régi tárgyak, amelyek már koruknál fogva is hordozzák azokat az értékeket, amelyek rohanó világunkban eltűnni látszanak: a szépséget, az egyediséget, a személyességet és az időtlenséget.
Szerteágazó szakmai kíváncsiságom és technikai érdeklődésem azonban időről időre olyan kalandokba sodornak, amelyek látszólag távolabb esnek a szigorúan vett designtól. Ilyen kalandok eredménye a Ken You Art? és a Szalaggyakorlatok kiállítás anyaga, a Millenniumra készült Palmetta sorozat, és a gazdagon díszített Medúza vázasorozat, amely a porcelánfestés technikáival való közelebbi megismerkedést jelentette.
A szakmai kiruccanások után mindig visszatérek következetesen épített készlet sorozatomhoz, amelyet talán legfontosabb munkámnak tartok. Lassan 15 éve dolgozom rajta, minden évben néhány újabb darabbal bővítve a sorozatot.
Szinte minden munkámban megjelenik a spirális, a csigamotívum, amely a fejlődést, visszatérést, megnyílást, visszahúzódást jelképezi számomra, mintha együtt lélegezne az univerzummal.
Célom olyan tárgyakat létrehozni, amelyek a hétköznapokat is különlegessé teszik. Azzal, hogy közönséges, megszokott funkciókat gondolnak újra, remélem, hogy megerősítik használójuk jelenlétét a saját életében, hogy ne mellesleg, hanem teljes átéléssel forduljanak az evés-ivás alapvető tevékenysége felé. Azon vagyok, hogy bizonyítsam: a kisszériás illetve a teljesen egyedi porcelán design tárgyaknak a XX. század végén is helye van – nem a tömeggyártás versenytársaként, inkább alternatívaként.
Kis szériában, kolátozott példányszámban készítem tárgyaimat saját műhelyemben. 1240 °C-on égetem, máz alatt és felett kézzel festem, aranyozom őket.
Elérhetőségem:
Web: www.ujjzsuzsa.hu
Tel.: +36 20 385-3084


Szakmai életrajz:
Tanulmányok, ösztöndíjak, dijak, eredmények:
- 1983-88: Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, Budapest
- 1988-92: Magyar Iparművészeti Főiskola
- 1992-95: Posztgraduális tanulmányok a MIF Mesterképző Intézetében és a koppenhágai Danmarks Designskole Unika Intézetében
- 1995: Tanulmányút Japánba, a Japán Alapítvány ösztöndíjával
- 1996: Együttműködés a Zsolnay Porcelángyárral
- 1997: Tanulmányút Belgiumba, FISE támogatással
- 1998: Tanulmányút Finnországba, FISE támogatással
- 2000: Hódmezővásárhelyi Kerámia Szimpózium
- 2001: Nemzetközi Kerámia Stúdió, Kecskemét, 2002.Tanulmányút Egyiptomba, Magyar ösztöndíj Bizottság, Nemzetközi Kerámia Stúdió, Kecskemét, Hódmezővásárhelyi Kerámia Szimpózium
- Varazdin város díja a Kerameikon Horvát Kerámia Fesztiválon, I. díj a Kovács Margit születésének 100. évfordulójára rendezett díszkút pályázaton
- 2003: Nemzetközi Kerámia Stúdió, Kecskemét, Ilona Romule porcelánfestés mesterkurzusa, A Kovács Margit emlékkút kivitelezése
Egyéni kiállítások:
- 1997: Stefánia Palota, Budapest
- 1998: Városi Művelődési Központ, Budapest, Mester Galéria, Budapest
- 1999: Rékai Galéria, Budapest
- 2000: Gulácsy Galéria, Szeged
- 2001: Árkád Galéria, Budapest
- 2007: Ráday Galéria, Budapest
Munkák köztéren:
- 1996: Világoszlop, Hajógyári-sziget
- 2002: Őstojás, Kecskemét
- 2004: Díszkút a Kovács Margit Gyűjtemény udvarán

















